Kóros sejtek szinte állandóan - azt mondhatjuk életünk minden órájában - keletkeznek. Az ép, stabil, működőképes immunrendszer azonban már keletkezésük pillanatában felfedezi, semlegesíti és elpusztítja ezeket. (Persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen számban és milyen gyakorisággal keletkeznek ezek a kóros sejtek. A rákkeltő hatásoknak kitett egyéneknél nagyobb számban, és gyakrabban keletkeznek kóros sejtek, tehát immunrendszerük is nagyobb terhelésnek van kitéve. Mindaddig azonban, ameddig immunrendszerük állja a sarat, nem alakul ki a rák.) Ha azonban az immunrendszer legyengül, vagy gátlás alá kerül, a kóros sejtek megtelepszenek, és igen gyorsan osztódásnak indulnak; és ennek következtében néhány hónap múlva megjelenik a rák.
A stressz - pontosabban a stresszre adott hibás válasz, a vele való megbirkózási képtelenség - fontos szerepet játszik a szervezet védekezőképességének meggyengülésében.
A rák kialakulását megelőző fél-másfél évben a beteg általában súlyos problémákkal küzdött, nehezen megoldható stresszhelyzetekkel került szembe. A rákos beteg tipikus reakciója ezekre a stresszhelyzetekre az volt, hogy elveszítette minden reményét, és feladta a küzdelmet. Ez a fajta érzelmi állapot indított el azután egy sor további pszichés reakciót, amelyek elnyomták a test természetes védekező képességét, és elősegítették az abnormális sejtek keletkezését és szétterjedését
Nagyszámú rákbeteg kórelőzményének kikérdezése során arra az eredményre jutottak, hogy a megbetegedést megelőző egy-másfél éven belül a betegek nagy részét valamilyen súlyos veszteség érte. A leggyakoribb a házastárs vagy más közeli hozzátartozó halála, azonban nagy veszteség lehet, a válás, vagy akár az is, ha kirepülnek a házból a gyerekek. Azt, hogy a veszteség-élmény és a rák kialakulása között a kapocs az immunrendszer gyengesége, több vizsgálat is bizonyítja. Amerikai klinikákon, kórházakban vizsgálták gyászoló özvegyek immunrendszerének működését. Az özvegyek immunsejtjeinek (limfocitáinak) száma jelentősen alacsonyabbnak bizonyult a kontroll csoporténál. A csökkenés a gyászt követő első két hónapban volt a legkifejezettebb, és fokozatosan szűnt meg 4-14 hónap alatt. (Ez lényegében megfelel a pszichológusok által jól ismert gyászszakasz időtartamának.) Ha a veszteség nagyon mély, és feldolgozása nehézségbe ütközik, ez idő alatt kialakulhat a rák. Hasonlóan súlyos veszteségként élhető meg az állásvesztés, nyugdíjazás, vagy akár az anyaszerep elvesztése is, amikor az utolsó gyermek is kirepül a fészekből.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a betegség kialakulását nem a stressz, hanem a vele való hibás megbirkózás segíti elő. A megbirkózás teljes hiánya, a tehetetlenség, a - legalábbis átmeneti - önfeladás. Azonban e betegek tehetetlenségérzése nem azonos a depressziósokéval. A hétköznapi aktivitás nem gátlódik, látszólag minden megy tovább. A beteg nem panaszkodik, ritkán kér segítséget, nem akar mások terére lenni. Csendesen, befelé szenved, sokszor önmagának sem ismeri be fájdalmát, reménytelenségét, tehetetlenségét.