Az emberek többsége serdülőkorban szokik rá a dohányzásra. Nehéz időszak ez: gyermekkorunknak visszavonhatatlanul vége van, de a felnőttkor még nem kezdődött el. Vágyunk rá, de félünk is tőle. Vágyunk a felnőtt önállóságára, függetlenségére, de félünk a vele járó felelősségvállalástól, kötelezettségektől. Legelőször tehát a felnőttség szimbólumai vonzanak: a papa cigarettája vagy a mama sminkje.
A statisztikák azt igazolják, hogy a dohányzásban nagy szerepe van a látszólag lenézett, titokban azonban csodált szülők utánzásának. A dohányos szülők gyerekei sokkal gyakrabban válnak maguk is dohányossá. Egyrészt a dohányos szülőnek nincs erkölcsi alapja tiltani a dohányzást, érvekben sem bővelkedik, másrészt - önmaga előtt is titkoltan- talán tetszik is neki, hogy gyermeke a lázadás helyett az azonosulást választotta.
De a cigaretta nemcsak a felnőtté válás, hanem a kortárs csoporthoz tartozás jelképe lehet. Gondoljuk meg, szinte egyetlen tizenéves sem szívja el első cigarettáját egyedül. Olyan ez, mint egy "beavatási szertartás". Ezért győzi le megannyi tizenéves az első slukkokkal járó kellemetlen közérzetet, émelygést, köhögést. Ez biztosítja a hasonló korú, azonos és ellenkező nemű társak befogadását, a kortárs csoportban betöltött státuszt. Annál inkább így van ez, minél keményebb a tiltás, minél ijesztőbb a büntetés. Az erélyes, fenyegetéssel, szankcióval alátámasztott tiltás által válik tehát a dohányzás a lázadás, a szabadság, függetlenség, önállóság, a "vagányság" jelképévé.
Mit tehet tehát a felnőtt társadalom annak érdekében, hogy minél kevesebb serdülő szokjon rá a dohányzásra? Kezdjük talán a felvilágosításnál. Rendkívül fontos, hogy a serdülő tudatában legyen annak, mivel jár, ha rászokik a dohányzásra. Nem ijesztgetésre van szükség, hanem a tudományos tények ismertetésére és magyarázatára. Tudnunk kell azonban, hogy egy normális fiatalt ebben a korban meglehetősen kevéssé érdeklik azok a veszélyek, amelyek amúgy is csak évekkel, évtizedekkel később válnak esedékessé.
Igen fontos a személyes példamutatás szerepe. A szülő - ha nem tud leszokni - legalább demonstrálja gyermekének, hogy tudja: amit tesz helytelen, nem követendő. Lehetőleg menjen ki abból a szobából, amelyben gyermeke tartózkodik, kímélje meg a passzív dohányzás ártalmaitól. Ide tartozik a média szerepe is. Sztárok - főleg a fiatalok közt ideálnak tekintett popsztárok - lehetőleg ne mutatkozzanak cigarettával a nyilvánosság előtt.
Az utóbbi években tilossá vált a dohányreklám, az iskolákban is teljessé vált a dohányzási tilalom, sőt, tilos az aluljárókban, buszmegállókban, éttermekben, kávéházakban és kocsmákban is. Remélhetőleg ez csökkenteni fogja a dohányosok számát. Tartok azonban tőle, hogy túllövünk a célon.
Minél erőteljesebb, fenyegetőbb ugyanis a tiltás, annál vonzóbb a tiltott gyümölcs. Mondjuk ki, demonstráljuk, hogy a dohányzás helytelen és káros, de ne tegyük meg azt a szívességet a dohányiparnak, hogy büntetésekkel "mártírrá", "hőssé" avatjuk a dohányzó fiatalt, s így megtartjuk a dohányzást a lázadás, a szabadság-szimbólum szerepében.