Infarktus

Az infarktus soktényezős betegség, vagyis kialakulását nem lehet egyetlen okra visszavezetni. Inkább rizikófaktorokról szokás beszélni, olyan tényezőkről,  amelyek elősegítik a koszorúér elmeszesedését és ezáltal az infarktust. A legfontosabb rizikófaktorok: a vér emelkedett koleszterinszintje, a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az elhízás, a mozgásszegény, ülő életmód.

Az utóbbi évtizedekben a fent felsorolt rizikófaktorokon kívül egy újabbat is számításba szokás venni, ez pedig az úgynevezett "A" típusú viselkedés. Az A típusú személyiséggel rendelkező egyén  lázasan tevékeny, egyszerre mindig többfélét csinál, (pl. borotválkozás közben telefonál, reggelizik, újságot olvas és rádiót hallgat). Örökké siet, egyre több tevékenységet tervez egyre kevesebb időre. Rendkívül türelmetlen: indokolatlanul izgatottá válik, ha sorba kell állnia, vagy autóvezetés közben, ha úgy érzi, hogy az előtte haladó autó túlságosan lassú. Türelmetlenné válik akkor is, ha úgy gondolja, beszélgetőpartnere túl lassan, vagy körülményesen fogalmaz, ezért gyakran közbevág, lábát himbálja, vagy türelmetlenül kopog az asztalon. Hirtelen haragú, ellenséges indulatokkal küzd, robbanékonyan beszél, erősen gesztikulál, elég gyakran használ "erős" kifejezéseket. Versengő természetű, még játék közben is igen fontos számára a győzelem, ha veszít, könnyen elveszti önuralmát. Tökéletességre törekszik, nagy követelményeket támaszt másokkal, de még nagyobbakat önmagával szemben. Úgy gondolja, hogy mindent magának kell elvégeznie, ha azt akarja, hogy hibátlan legyen a munka. Nagyon fontos számára a teljesítmény, a siker, rendkívül nagy energiát öl munkájába. Valójában állandó készenlétben él, egy percig sem képes lazítani.

Az esetek többségében az A típusú magatartás csak egy a rizikófaktorok közül, azonban nemegyszer az is előfordul, hogy a szélsőségesen A típusú viselkedés önmagában is infarktushoz vezet. A szélsőségesen A típusú magatartás ugyanis szinte törvényszerűen vezetet az infarktushoz. A túlzottan teljesítmény- és sikerorientált személyiségben nem működnek a “biztosítékok”, s így a túlterhelés magát a szerkezetet károsítja.

Az A típusú viselkedés általában nagyon nehezen befolyásolható, hiszen igen mélyen gyökeredzik a személyiségben. Még az infarktus bekövetkezte után is nehéz változtatni rajta.  Az "A" típusú személyiség rendszerint nem ismeri fel azt, hogy magatartása, viselkedése súlyosan károsíthatja egészségét, vagy ha igen, akkor is "ilyen vagyok és kész" felkiáltással változtathatatlannak tartja azt. Sőt - mint sikeres menedzser - e magatartásban, viselkedésben látja előrehaladásának, sikereinek kulcsát. Ezért azután esze ágában sincs változtatni rajta. Az A típusú viselkedésnek ezért elsősorban a már bekövetkezett infarktus rehabilitációjában, a második infarktus megelőzésében van jelentős szerepe. Az A típusú személyiség, illetve a magatartás viselkedéstréninggel illetve pszichoterápiával módosítható.